2011. szeptember 26., hétfő

Karfiol savanyítás

Már régen tervezem, hogy savanyítok karfiolt, most végre rászántam magam. Köszönhető ezt Teréznek, aki beszerezte az alapanyagot! :)) Többféle recept alapján tettem el végül.

1 csésze ecet
4 csésze víz
5 evőkanál cukor
2 evőkanál só
1 kávéskanál Na-benzoát
1/2 kupak borkénpor

Ez az adag 1 nagy fej karfiolhoz van, ha többet akarunk akkor arányosan növelni kell a mennyiséget!
A vízet a cukorral, sóval felforraljuk, majd a végén hozzáöntjük az ecetet. Hagyjuk kihűlni a vízet. Belekeverjük még a Na-benzoátot, és a borkénport. A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk alaposan, majd sós forró vízben kicsit forraljuk (pár percig). Kivesszük a fözővízből, lecsöpögtetjük, hidegen üvegekbe rakjuk, és a kihűlt ecetes lével felöntjük. Tetejére Na-benzoátot szórunk, és lekötjük.
Én tettem még az üvegekbe pár karika póréhagymát és piros kápia paprikát is így mutatósabb az üveg.. :)

2011. szeptember 19., hétfő

Kefires meggyes süti

Joggal mondhatja mindenki, hogy ilyen egszerű sütit, amit tömegével lehet találni a neten miért teszek fel? Azért mert nemrégen vásároltam egy tupperes szilikon formát és ezáltal ez az egyszerű süti máris egy kis elegáns "tortává" alakult. Korábban hiába forgattam lisztbe a meggyet, mégis lement az aljára. Most is lemegy, viszont amikor kifordítjuk megfordul és így fent lesz a meggy. Ezen kívül a szilikon forma a háziasszonyok nagy kedvencévé válik ha valaki elkezdi használni, mert nem kell kikenni semmivel, se papírt beletenni és a tisztítása is könnyű (mosogatógépben mosható).
Mindenkinek ajánlom aki gyors, egyszerű és mutatós sütit akar készíteni!

Hozzávalók:
1 pohár kefir
fél (kefires) pohár olaj
2 tojás
6 evőkanál cukor (én a dupláját tettem és így lett finom édes)
12 evőkanál liszt
1 cs. sütőpor
1 üveg meggy
1 cs. vaníliás cukor
(aki szereti ki fahéj, reszelt citromhéj)

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kefirt, az olajat, vaníliás cukrot (esetleg fahéjat, citromhéja). Ezzel is elkeverjük majd még hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet, végül belekeverjük a meggyet és beleöntjük a formába. 180 fokos sütőben kb 45 perc alatt sütjük meg.



2011. augusztus 31., szerda

Paradicsomos lepény

Akik ismerik a blogomon a recepteket, azok tudják hogy nagy pite és lepény rajongó vagyok :)) Kata barátosném meglepett egy adag koktélparadicsommal, ezért úgy gondoltam, hogy jöjjön egy nyári lepény! Tegnap este készült és pillanatok alatt elfogyott. Nagyon finom!

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 20 dkg liszt
  • 5 dkg tejföl
  • 1 tojás
  • 10 dg vaj
A mártához:
  • kb 15-20 dkg koktélparadicsom
  • pici olaj (lehet olívaolaj, ha van otthon)
  • mozarella sajt
  • kb 15 dkg parmezán sajt (ha nincs, trappista is jó)
  • rozmaring
  • bazsalikom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma

    1. A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk és fél órára hűtőbe tesszük
    2. Közben az olajon a karikára szeletelt hagymát és összezúzott fokhagymát megdinszteljük.
    3. Hozzáadjuk a koktélparadicsomot (félbe lehet vágni, bár én egészben tettem bele)
    4. Megszórjuk rozmaringgal, bazsalikommal sóval felöntjük egy nagyon pici, kb 1 dl vízzel  (ínyencek fehérborral is felönthetik!)
    5. Ha letelt a fél óra, kivesszük a tésztát a hűtőből, és ha van pitesütő formánk, akkor olyan alakúra kinyújtjuk, illetve picit nagyobbra, hogy na follyon le róla a mártás.
    6. Megkenjük vajjal a formát, beletesszük a tésztát és megszórjuk a parmezán sajt felével.
    7. Ezután ráöntjük a mártást és a karikára vágott mozzarella sajtot rárakjuk, majd megszórjuk még a maradék parmezán (vagy trappista) sajt felével.
    8. 180 fokra előmelegített sütőbe kb 30 perc alatt megsütjük!

    Cukkinis tészta

    Mielőtt vége lene a nyárnak, szeretnék még egy-két - az évszakhoz kapcsolódó - ételt feltenni. 
    Egy újabb cukkinis recepttel bővítem a blogot, mert nagyon szeretem ezt a zöldséget. Ez egy különleges és könnyen, gyorsan elkészíthető étel. Aki még tud cukkinit beszerezni, próbálja ki és írja meg, hogy sikerült!

    Hozzávalók:
    1 közepes cukkini
    1 csomag spagetti
    fél pohár tejföl
    pici liszt
    szezámmag
    fütölt virsli
    ételízesítő, só
    pici olaj (lehet olívaolaj ha van)


    1. A spagettit megfőzzük. (Ha van, tupperes tálalómesterben!)
    2. A cukkinit megmossuk és kiszedjük a belsejét. (Nem kell meghámozni!)
    3. Ezután felkockázzuk és ételízesítős vízben megfőzzük. (ha kell még sózhatjuk, de vigyázzunk, mert az ételízesítő elég sós!) (Tettem bele egy házias tyúkhúsleves kockát, ami zselés állagú és nagyon finom lett tőle!)
    4. Turmixgépbe öntjük és összeturmixoljuk, majd visszaöntjük egy lábasba.
    5. A végén a tejfölben elkevert liszttel még forraljuk pár percig..
    6. Az olajon a felkarikázott és szezámmaggal megszórt füstölt virslit megpirítjuk.
    7. A tésztát összekeverjük a szósszal és a virslivel.
    8. Esetleg tehetünk rá trappista vagy füstölt sajtot.


    2011. április 26., kedd

    Csőben sült gombás-tojásos tészta

    Egy gyors és egyszerű tésztás étel, általában szombaton szoktam ezt elkészíteni, amikor ugye ott a takarítás és a házimunka és nincs időm sokáig az ebéddel bajlódni.



    Hozzávalók:
    kb fél csomag spagetti tészta
    1 kis doboz tejföl
    5-6 tojás
    1 fej vöröshagyma
    15 dkg trappista sajt (lehet füstölt is)
    1 doboz vagy üveg gomba
    delikát, bors (curry)


    Elkészítés:

    1. A spagettit kifőzzük. (akinek van Tupperes tálalómestere természetesen abban.. :))
    2. Megfőzzük a tojásokat.
    3. Oaljon  üvegesre pároljuk a hagymát, majd rátesszük a gombát, felöntjük kis vízzel, borsozzuk, delikátozzuk és puhára pároljuk. (Mostanában szoktam gombás ételekbe rakni egy kis curry port, nagyon különleges ízt ad) A végén még egy kis vizet öntünk hozzá, (hogy majd szaftos legyen a tészta) és úgy forralunk még egyet, majd hozzákeverjük a tejfölt. Ezzel már csak 1 percet főzzük.
    4. A tojásokat megpucoljuk és felszeleteljük karikára.
    5. Összekeverjük a tésztát a gombás mártással és a tojáásal és hőálló tálba tesszük, tetejére sajtot reszelünk (én vastag lukú reszelőn szoktam lereszelni).
    6. Kb 15 percre tesszük sütőbe 180 fokon, amíg a sajt megbarnul.

    2011. március 21., hétfő

    Szalonnás-sajtos-hagymás lepény

    Nagyon szeretem a leveles tésztát és a sós lepényeket is. Ez a recept ezt a kettőt ötvözi ráadásul gyorsan és egyszerűen elkészíthető!

    Hozzávalók:


    • 1 csomag leveles tészta, 500 g (nem fagyasztott!)
    • 15 dkg bacon
    • 1 ek vaj
    • 2 fej hagyma apróra vágva
    • 2 dl tejszín
    • 15 dkg sajt
    • 1 tojás
    • só, bors, ételízesítő
    A sütőt melegítsük fel 180 fokra! A bacont pirítsuk meg serpenyőben, adjuk hozzá a vajat és az apróra vágott hagymát, borsot és ételízesítőt (lehet hogy én legközelebb póréval fogom kipróbálni, szerintem azzal még finomabb lehet). Mikor  a hagyma aranybarna lesz öntsük hozzá a tejszínt és ha kihűlt keverjük össze a felvert tojással. A tésztát kicsit nyújtsuk ki lisztezett gyúrólapon, majd rakjuk tepsibe.Nyomkodjunk kis peremet a szélére, majd kenjük rá a mártást és szórjunk rá trappista sajtot (én vastag lukú reszelőt szoktam használni). Aki szereti rakhat rá koktélparadicsomot is. Kb 20 perc alatt elkészül!

    Cigánypecsenye Viki módra.. o))

    Kicsit újítottam a Cigánypecsenyén, mert a múltkor csináltam és valahogy nem lett olyan ízletes a hús, ezért bepácoltam azzal a módszerrel, ahogy tarját szoktam általában, mikor tepsis krumplival készítem.


    Hozzávalók:
    8 szelet csont nélküli tarja
    2 nagy fej vöröshagyma
    étolaj (kb 1,5 dl)
    mustár
    delikát
    bazsalikom
    bors

    A tarjákat megklopfoltam. Az étolajat összekevertem a mustárral, bazsalikommal, delikáttal. A vöröshagymát karikákra szeleteltem. Egy műanyag (zárható) edénybe raktam egy sor vöröshagyma karikát, majd erre a sózott, borsozott és páccal megkent tarját. Majd hűtőbe tettem. Az lenne a jó, ha egy éjszakát tudna állni, de ha csak 1-2 órát tudjuk betenni, már az is sokat számít.
    Innentől már Bárány Ildikó barátnőm receptje szerint jártam el.. o))) Megforgattam lisztbe a szeleteket és kevés olajon picit megsütötem (kb 5 perc), majd picit olajozott tepsibe tettem Tetejét megszórtam pirospaprikával és zúzott fokhagymával. Alufóliával lefedve kb 45 percig süssük 180 fokon. Közben szalonnát bekockáztam és a hús zsírján megsütöttem, majd a hagymakarikákat is és ezekkel tálaltam. Nagyon-nagyon fincsi lett! o)))
    Köretnek mindenképp hasábburgonya illik hozzá!

    2011. január 4., kedd

    Karácsonyi menü: 3. Tojásos töltött karaj

    Hozzávalók:
    • 6 szelet karaj
    • 5 tojás
    • 1 fej vöröshagyma
    • 20 dkg gomba gomba (pl. csiperke)
    •   füstölt tarja
    • 1 kaliforniai paprika
    Panírozáshoz:
    • liszt
    • tojás
    • zsemlemorzsa
    • só/ ételízesítő
    A hússzeleteket megmossuk, klopfoljuk és sózzuk.
    A hagymát olajon dinszteljük, majd hozzáadjuk a tarját. Utána mehet bele a paprika  és a gomba. Mikor minden  megpuhult ráütjük az 5 tojást, és rántotta állagú pépet csinálunk.
    Hagyjuk kihűlni, majd a húsokra rakunk egy-egy adagot. Ezután felgöngyöljük, majd hústűvel összetűzzük, hogy ne essen szét és bepanírozzuk és kisütjük.

    Karácsonyi menü: 2. Csőben sült kelbimbó

    Hozzávalók
    • 30 dkg kg kelbimbó
    • 1 fej lilahagyma
    • 4 tojás
    • 3 dl tejföl
    • só, bors
    • 1 ek ételízesítő
    • köménymag (elhagyható)
    • kevés vaj vagy olaj (a sütőtál aljára)
    • reszelt sajt és bacon
    A kelbimbókat mosás-tisztítás után enyhén sós-ecetes-köménymagos vízben félpuhára főzzük és ha kihűlt félbevágjuk. A tojásokat enyhén felverjük, hozzákeverjük a tejfölt és fűszerezzük.
    Kiolajozott jénaiba egy sor kelbimbóra kerül a lilagyma fele, szép vékony szeletekre vágva, a tojásos-tejfölös keverék fele, majd újabb adag kelbimbó-lilahagyma, a végén szépen meglocsolgatva a maradék tojásos-tejfölös mártással.
    A tetejére reszelt sajtot és bacon szeleteket tegyünk. Előmelegített sütöben közepes lángon kb. egy órát sütjük.

    Karácsonyi menü: 1. Almás-hagymás pulykasült

    Hozzávalók:
    • 1 egész pulykacomb  (1-1,2 kg) (én olyat vettem ami ki van csontozva, nem nyeleset!)
    • 5 közepes fej hagyma
    • 5 nagy alma
    • 2 ek zsír
    • 2 tk szárított rozmaring)
    • só, bors

    A pulykacombot sózzuk, borsozzuk.Egy tepsit kikenünk zsírral, beletesszük a pulykát, öntünk alá  ujjnyi vizet és beleszórjuk a szárított rozmaringot, lefedjük, és előmelegített sütőbe téve 1 órán át sütjük.
    A hagymákat megpucoljuk, és nyolcadokra vágjuk. Egy óra elteltével kivesszük a sütőből a tepsit kanalazunk rá egy kicsit a saját szaftjából, és mellétesszük a felszeletelt hagymanyolcadokat. Ha kell öntünk még hozzá vizet. Lefedjük, és fél órára visszatoljuk a sütőbe.
    Az almákat megmossuk, és cikkelyekre vágjuk,. Fél óra elteltével kihúzzuk a tepsit, locsolgatjuk kicsit a pulykát a lével, és a hagymákra tesszük az almát. Visszafedjük, és újabb fél órát sütjük az egészet.
    Fél óra elteltével kivesszük a sütőből. Akkor jó, ha a húsba könnyen beleszalad a villa, majd a pulykacomb tetejét lekenjük egy pici mézzel, és 10 percre  fedő nélkül visszatoljuk, hogy szépen megpiruljon. Sütési hőfok: 180 °C